Anyaság a jogon túl

Lenkovics Barnabás
professor emeritus
SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Nyugdíjas éveimben kedvet kaptam olyan aktuális problémákkal foglalkozni, amelyek a jogon túlmutatnak. Ilyen téma a házasság és a család intézménye, a magánjog „legintimebb” (ezt így Kőrös András barátomtól hallottam) részterülete, különös tekintettel annak válságtüneteire. Ezért is gondoltam arra, hogy Fazekas Juditot köszöntő írásom témáját erről a területről választom. Judit boldog házasságban, harmonikus családban él, feleség, anya és nagymama is egy személyben, szóljon tehát ez az írás az anyaságról, de túl a jogon. A kiinduló pontnak azonban illik joginak lenni, onnan nyitni és kitekinteni más társadalomtudományi és embertudományi szakterületek felé. Csak óvatosan persze, hiszen én ott idegen vagyok, ezért igyekszem jó „idegenvezetőket” választani.

ABSTRACT

A tanulmány a házasság és a család válságán belül az anyaság válságát érinti; a problémát nem a hagyományos jogtudományi, tételesjogi megközelítésben tárgyalja. A jogtudomány nyitása, társadalomtudományosítása, sőt még szélesebb értelemben a tudományosítása jegyében történész, humánetológus, szociológus, filozófus, pszichológus és politológus szerzők műveit használja forrásként, és rendszerezi azok gondolatait. Ezzel a problémára nagyobb időtávban és szélesebb összefüggésrendszerben tekint. A pesszimista jóslatok ellenére az összegzésben megpróbál optimista maradni.

Keywords: értékválság | család | anyaság | gyermekvállalás | szétbomlás | újjáépítés 


IRODALOM

Csányi Vilmos (2018): A globális elme. Elmélkedések a világról. Libri Kiadó, Budapest.
Fromm, Erich (1993): A szeretet művészete. Háttér Kiadó, Budapest.
Fukuyama, Francis (2000): A Nagy Szétbomlás. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Harari, Yuval Noah (2020): Sapiens. Az emberiség rövid története. Animus Kiadó, Budapest.
Murray, Douglas (2018): Európa furcsa halála. Alexandra Kiadó, Budapest.
Murray, Douglas (2020): A tömegek tébolya. Alexandra Kiadó, Budapest.
Kopp Mária – Skrabski Árpád (2020): A boldogságkeresés útjai és útvesztői. KINCS – L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Pokol Béla (2011): Európa végnapjai. A demográfiai összeroppanás következményei. Kairosz Kiadó, Budapest.

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.38