Víz közvetett párolgásán alapuló, légszárítóval szerelt kísérleti levegőhűtő rendszer kialakítása laboratóriumi vizsgálatokhoz

Main Article Content

Szaszák Norbert Tibor

Absztrakt

Jelen tanulmányban egy olyan kísérleti léghűtő- és szárító rendszert mutatunk be, amely az elterjedt kompresszoros klímaberendezéstől várhatóan jóval alacsonyabb villamosenergia-igénnyel rendelkezik azonos hűtési teljesítmény esetén. A levegő hűtését olyan alacsony hőmérsékletű vizes sóoldat biztosítja, amely higroszkópos tulajdonsága révén a hűtéssel együtt a hűtött levegő abszolút páratartalmát is csökkenti. Az alacsony hőmérsékletű hűtő/szárító közeg előállításáért egy hőcserélő felel, amelyben a sóoldat a hőenergiáját hűtött lágyvíznek adja át. A lágyvíz hűtése egy evaporatív hűtőberendezésben, a lágyvíz külső környezetbe történő párologtatásával valósul meg. Így tehát a hűtendő levegőből elvont hő a vízpárában tárolt látens hővel a környezetbe távozik. A dolgozatban bemutatásra kerül a rendszer felépítése, továbbá az egyes rendszerelemek szerepe is. Részletesen kitérünk a hűtött vizet előállító evaporatív hűtőberendezés működésére, s annak fizikai megvalósítására is.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Szaszák, Norbert Tibor. 2023. „Víz közvetett párolgásán alapuló, légszárítóval Szerelt kísérleti levegőhűtő Rendszer kialakítása laboratóriumi vizsgálatokhoz”. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok 18 (Különszám):487-94. https://doi.org/10.14232/jtgf.2023.kulonszam.487-494.
Rovat
Tanulmányok
Információk a szerzőről

Szaszák Norbert Tibor, Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézet, Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Intézeti Tanszék (Miskolc)

egyetemi docens

Hivatkozások

Amer, O., Boukhanouf, R., Ibrahim, H. G. (2015): A Review of Evaporative Cooling Technologies. Int. J. of Environmental Science and Development, 6 (2): 111–117. https://doi.org/10.7763/IJESD.2015.V6.571

ANSI/ASHRAE standard 55–2010 (1971): Thermal Environmental Conditions for Human Occupancy. American Society for Heating, Refrigerating and Air Conditioning Engineers Inc, Tullie Circle, NE, Atlanta.

Bishoyi, D., Sudhakar, K. (2017): Experimental performance of a direct evaporative cooler in composite climate of India. Energy and Buildings, 153: 190–200. https://doi.org/10.1016/j.enbuild.2017.08.014

Camargo, J. R., Ebinuma, C. D., Cardoso, S., (2003): A mathematical model for direct evaporative cooling air conditioning system. Engenharia Térmica, 4: 30–34. http://dx.doi.org/10.5380/reterm.v2i2.3473

Camargo, J. R., Ebinuma, C. D., Silveira, J. L. (2005): Experimental performance of a direct evaporative cooler operating during summer in a Brazilian city. Int. J. Refriger., 28 (7): 1124–1132. http://www.doi.org/10.1016/j.ijrefrig.2004.12.011

Duan, Z., Zhan, C., Zhang, X., Mustafa, M., Zhao, X., Alimohammadisagvand, B., Hasan, A. (2012): Indirect evaporative cooling: Past, present and future potentials. Renewable and sustainable energy reviews, 16 (9): 6823–6850. http://dx.doi.org/10.1016/j.rser.2012.07.007

Gao, W. Z., Shi, Y. R., Cheng, Y. P., Sun, W. Z. (2013): Experimental study on partially internally cooled dehumidification in liquid desiccant air conditioning system. Energy and buildings 61: 202–209. https://doi.org/10.1016/j.enbuild.2013.02.034

Kovacevic, I., Sourbron, M. (2017): The numerical model for direct evaporative cooler. Appl. Therm. Eng., 113 (6): 8–19. http://dx.doi.org/10.1016/j.applthermaleng.2016.11.025

Guan, L., Bennett, M., Bell, J. (2015): Evaluating the potential use of direct evaporative cooling in Australia. Energy Build., 108: 185–194. https://doi.org/10.1016/j.enbuild.2015.09.020

Moran, J. M., Shapiro, H. N., Boettner, D. D., Bailey, M. B. (2014): Fundamentals of Engineering Thermodynamics (8th issue). John Wiley & Sons Inc., Hoboken, New Jersey.

Rafique, M. M., Gandhidasan, P. Rehman, S. L., Al-Hadhrami, M. A. (2015): Review on desiccant based evaporative cooling systems. Renew. Sustain. Energy Rev. 45: 145–159. https://doi.org/10.1016/j.rser.2015.01.051

Shaharon, M. N., Jalaludin, J. (2012): Thermal comfort assessment-A study toward workers' satisfaction in a low energy office building. American Journal of Applied Sciences, 9 (7): 1037–1045. https://doi.org/10.3844/ajassp.2012.1037.1045

Szaszák, N., Juhász, A. (2022): Experimental indirect evaporative air conditioning system - a possible implementation. MATEC Web of Conferences, 367: 00021. https://doi.org/10.1051/matecconf/202236700021